fbpx

A mezőgazdasági gépek húzzák a lízingpiacot is

Írta: Kohout Zoltán - 2023 augusztus 26.

Míg a romló hazai gazdaság eredményeit az agrárium teljesítménye kozmetikázhatja idén, addig a lízingpiacot ugyancsak a mezőgazdasági gépek szegmense húzta az év első felében.

mezőgazdasági gép

Nőtt az érték, kevesebb a szerződés

A hazai lízingpiac trendváltása késik, noha a Magyar Lízingszövetség második negyedéves jelentése szerint a finanszírozott összeg elérte a 429,11 milliárd forintot, és folytatódott az előző évi növekedés. Azonban a szerződések száma továbbra is csökkent szinte minden eszközkategóriában – közölte a szakmai szervezet. A lízingpiacot továbbra is főként a vállalati szektor uralja, ahol a kis és közepes vállalatok, azaz a KKV-k aránya 75 százalék; a nagyvállalatoké pedig 18 százalék. (A lakossági ügyfelek részesedése tovább csökkent, már csak 5,4 százalékot tesz ki a hazai piacon.) Az még jó hír, hogy a finanszírozási érték tavalyhoz képest 2 százalékkal nőtt (420-ról szűk 430 milliárd forintra), és 15,7 százalékos a bővülés, ha a tavalyi, egyszeri, 50 milliárd forintos ingatlanlízing-tranzakcióval korrigálják az eredményeket. Ám a szerződések száma 7 százalékkal kevesebb.

Első helyen a mezőgazdaság

Az egyes eszközkategóriák között a kiskereskedelmi és a flottajárművek dominálnak a lízingfinanszírozásokban, de a mezőgazdasági gépek kihelyezése is emelkedett – utóbbiaké csaknem 18 százalékkal, amivel a szegmens majdnem elérte a 69 milliárd forintot. Az idei első félévben az államilag támogatott konstrukciók keretében összesen 81,9 milliárd forint kihelyezése valósult meg, ami 5231 szerződést jelentett. Mint a gyengülő hazai gazdaság egészben, a lízingelt épek terén is elöl áll az agrárium. A támogatások megoszlása alapján az egyes eszközkategóriák sorrendjében a mezőgazdasági gépek (24 milliárd forint) végeztek az első helyen, amelyeket a kishaszonjárművek (22,8 milliárd forint), a nagy haszonjárművek (22 milliárd forint.) az ipari gépek (7,8 milliárd forint) és az építőipari gépek (2,4 milliárd forint) követtek.

(forrás: Magyar Lízingszövetség)