fbpx

Programhirdetés és rengeteg üzlet – sikeres volt az idei AGROmashEXPO

Írta: Szerkesztőség - 2019 április 11.

A zord téli időjárás ellenére csaknem 46 ezer látogatója volt az idei AGROmashEXPO és Agrárgépshow szakkiállításoknak. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont teljes területén több mint 350 kiállító mutatta be termékeit, szolgáltatásait Magyarország agráripari csúcsrendezvényén. Az agrárminiszter a megnyitón jelentette be a tárca új hitelprogramját. Új kamattámogatási hitelprogram indítását tervezi idén a kormány a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítésére.

Ezt Nagy István agrárminiszter mondta a kiállítás szerdai megnyitóján. A termelőknek a tavalyi kérelmeik után már 2018-ban 187 milliárd forint közvetlen támogatást fizettek ki előleg és részfizetés formájában, a következő hetekben, hónapokban pedig további 230 milliárd forint kifizetésével segítik finanszírozásukat és jövedelemtermelő képességük fokozását.

Nagy István kitért arra, hogy a klímaváltozás okozta aszálykárok hatásainak enyhítésére a kormány 2030-ig évente 17 milliárd forintnyi fejlesztési forrást biztosít a mezőgazdasági öntözést szolgáló, úgynevezett állami főművek fejlesztésére. Fontos feladatként említette a Digitális Agrárstratégia (DAS) idei elfogadását, elsőként a közigazgatási adatrendszerekben rejlő gazdaságfejlesztési potenciált tennék kihasználhatóvá. A digitális agrár-rezsicsökkentés célja egyrészt minél több állami adatbázis ingyenessé és elérhetővé tétele, másrészt az állam, illetve az unió felé kötelező adatszolgáltatások egyszerűsítése. A tárcavezető szerint egy most elkészült törvénycsomagnak köszönhetően idén érdemben gyorsulhat az osztatlan közös földtulajdon felszámolása.

Harsányi Zsolt,a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) elnöke kiemelte, hogy a Hungexpo és a szövetség közötti több éves megállapodásnak köszönhetően immár évek óta több mint 35 ezer négyzetméteren mutatkozhatnak be az ágazati szereplők.

Ganczer Gábor,a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében egyebek mellett azt emelte ki, hogy az idén minden korábbinál több, összesen 4 ezer diák érkezett a kiállításra.

FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ KÍNÁLATA

Az AGROmashEXPO-n az erőgépek mellett az elmúlt években növekedett az input, a vetőmagok és egyéb szaporítóanyagok, a növényvédő szerek, műtrágyák, kártevő-mentesítő anyagok kínálata és a digitalizáció, agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás témakörében is egyre több kiállító jelenik meg. Nem volt ez másképp idén sem. A HUNGEXPO és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége közötti több éves megállapodásnak köszönhetően a magyar piacon dolgozó nagy nemzetközi márkákat forgalmazó cégek színe-java megjelent az AgrárgépShow-n. A látogatók ezúttal is széles áttekintést kaptak a hazai mezőgazdasági géppiac kínálatáról. A nagy nemzetközi márkák (Claas, John Deere, Massey Ferguson, Lamborghini, Fendt, Case, Krone stb.) és a 2019-es Termékverseny díjazottjai mellett több ország kiállítói is bemutatták újdonságaikat. A visszajelzések alapján a kiállításon ezúttal is rengeteg üzlet köttetett, a forgalmazók és a látogatók is elégedettek voltak. Megfigyelhető volt az idei kiállításon, hogy a látogatók a korábbinál tudatosabban keresik fel a kiállítói standokat. Egyre többen érkeznek úgy, hogy pontosan tudják, mit szeretnének vásárolni, és a helyszínen már csak a döntéshez legszükségesebb információkat szerzik be.

EGYÜTT A SZAKMA

A rendezvényt idén az eddigieknél is több konferencia, tájékoztató és workshop kísérte, amelyeken a gazdálkodók az ipar legaktuálisabb kérdéseire kaphattak válaszokat. A piaci transzparencia értéke – 20 éves PÁIR című nemzetközi konferencián elsősorban az átláthatóság fontosságáról volt szó a piacelemzés és a döntéshozatal kérdéseiben. Idén tizedszer rendezték meg a Magyar Mezőgazdaság szaklap jóvoltából és ezúttal is sikeres volt az Agrármarketing és -médianap, amelynek középpontjában ezúttal az agrárdigitalizáció állt. Sokan vettek részt az Agroinform.huáltal megrendezett népszerű Mi terem a neten? onlinemarketing-konferencián és rendkívül népszerű volt az első alkalommal debütáló PREGA AgRobot Show a Fórum színpadon, ahol bemutatták a jövő szántóföldi drónjait, kertészeti és állattartási robotjait.

EGY KÜLÖNLEGES VERSENY

Ezúttal is az AGROmashEXPO-n rendezte meg a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége a Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokságot, amelyen ezúttal 6 csapat mérte össze tudását több mint 500 szurkoló jelenlétében. A szakma legnagyobb országos vetélkedőjén az ország legjobb fiatal mezőgazdasági gépészei, gépésztechnikusai és gépjavító szakos középiskolásai küzdöttek meg az Agrárminisztérium által felajánlott külföldi gyárlátogatásért, valamint a MEGFOSZ tagjai és az MKB Pénzügyi Csoport által felajánlott nyereményekért.

KERT ÉS PINCE

Ahogy eddig, ezúttal is a kiállítással együtt rendezték meg a park- és kertfenntartók, -művelők és -műveltetők egyetlen hazai szakkiállítását, a MAGYAR KERT-et, amely még a tavaszi szezon előtt mutatta be a legújabb technológiákat, gépeket. A kiállítás tematikája a teljes szakágazatot lefedte: a látogatók megtalálhatták a kerteket, parkokat, kommunális zöldterületeket érintő technológiákat. A SZŐLÉSZET és PINCÉSZET a szőlőművelés és borkészítés technológiájának egyetlen hazai szakkiállítása, amely egyedülálló bemutatkozási lehetőséget kínál az ágazat szereplőinek. A kiállítás tematikája a teljes gyártási folyamatot lefedi, sőt ezúttal a pálinkakészítéshez használható eszközök gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégek is megjelentek.

ÁTADTÁK A TERMÉKVERSENY DÍJAIT IS

Immár hagyomány, hogy az AGROmashEXPO megnyitóján adják át a Termékverseny díjait. Évről évre egyre többen pályáznak az AGROmashEXPO és AgrárgépShow Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjra gépesítés, input, logisztika kategóriákban. 2019-ben rekordszámú, összesen 41 db pályamű érkezett be a szervezőkhöz. A szakemberekből álló zsűri végül két indulónak ítélte oda a Termékverseny Nagydíját, 12 pályázatot Különdíjjal, további 16 pályázatot pedig Prémium Oklevéllel jutalmazott.

NAGYDÍJAT NYERTEK:

Hazai Termékfejlesztési díj – Logisztika kategóriában:

Pannon Agrotech Kft. – Környezetkímélő energiatermelés a mai magyar mezőgazdaságban

Nemzetközi Termékfejlesztési díj – Gépesítés kategóriában:

AXIÁL Kft. – CLAAS TUCANO 450 kombájn

A díjazott termékek és cégek listája, valamint a nyertes termékek részletesebb leírása megtalálható a kiállítás honlapján.

További információk a kiállítás honlapján, valamint a [email protected] mail címen kérhetők.