fbpx

Ha AgrárgépShow, akkor AXIÁL Kft.

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 december 16.

Magyarország egyik meghatározó mezőgazdaságigép-forgalmazó vállalkozása, az AXIÁL Kft. ismét ott lesz a 2020. január 22. és 25. között megrendezésre kerülő AgrárgépShow rendezvényen, melynek a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont.

Az AXIÁL Kft., a korábbiakhoz hűen, a rendezvény legnagyobb kiállítójaként a D pavilon 5000 négyzetméteres területén rendezi be standját, mutatja be termékeit és szolgáltatásait, melyek között számos világmárka is megjelenik.

A bajai központú, lassan 30 éves múltra visszatekintő cég, ahogy minden évben, úgy idén is új vizuális világgal várja a látogatókat, melyet Umenhoffer Péter, a vállalat marketingigazgatója így kommentált: – A 2020. évi AgrárgépShow szakkiállításon az emberközpontúságra és a kapcsolatra helyezzük a hangsúlyt. A hannoveri Agritechnica rendezvényt körbejárva azt láttuk, hogy mindenhol a digitalizáció került a középpontba. Természetesen mi is pártoljuk ezt az irányt, de nem szabad elfeledkeznünk azokról a vállalkozó szellemű emberekről, akik nem félnek kipróbálni az újat, aki megtanulják eredményesen alkalmazni azt, és akiknek köszönhetően étel kerül az asztalunkra. Az a célunk, hogy ügyfeleink mindent megtaláljanak nálunk, hogy az egyes területekért felelős kollégáinkat bizalommal keressék, illetve hogy hálózatunkkal stabil hátteret biztosítsunk tevékenységükhöz. Széles, minőségi termék- és szolgáltatáspalettát; egyszerű, ügyfélbarát ügyintézést; nagyfokú szakértelmet és profizmust kínál nagy és összetartó csapatunk. A kreatívon szereplő neuronháló is ezt hivatott megjeleníteni; bízunk benne, hogy elnyeri a látogatók tetszését.

2020-ban is lesz 5-let Show, amely hétköznap naponta kétszer, 11:00 és 14:00, szombaton 11:00 és 13:00 órai kezdettel indul a D pavilon közepén található színpadon. A műsor keretében 5 újdonságot, 5 gyártó legújabb fejlesztését, illetve 5 jövőbe mutató konstrukciót prezentálnak röviden, amelyet pár perces szórakoztató produkciók színesítenek.

Az 5 újdonság egyike az AXIÁL Vantage elnevezésű komplex szolgáltatáscsomagja lesz, amely nem más, mint a precíziós gazdálkodás szakszerű megvalósítását lehetővé tevő eszközök, szoftverek és szolgáltatások köre. Ebben vannak adatgyűjtési megoldások – műholdas hozammérés, felhő alapú adatszinkronizálás, a legtöbb gyártóval kompatibilis szoftveres háttér –, a táblán belüli zónák helyének és termőképességének meghatározására alkalmas szolgáltatások – Trimble Power Zone, mAXI-Hozam –, valamint a helyspecifikus gazdálkodás megvalósításához szükséges gépvezérlések, kijuttatási terv készítésére alkalmas szoftver is. A háttérben lévő felhő alapú szoftver számos olyan funkcióval rendelkezik, mely garantálja a biztos adatmentést, illetve csökkenti a munkavégzés közbeni emberi hiba lehetőségét – azzal a céllal, hogy az agronómiai döntésekhez megbízható adatokat tudjon szolgáltatni. Természetesen nem maradhat ki a flottakövetés sem – az AXIÁL megoldásával egy gazdaság összes gépe egy rendszerbe foglalható, követhető, optimalizálható azok üzemeltetése. A Vantage tehát teljes körű megoldást biztosít a precíziós gazdálkodók részére – az adatgyűjtéstől az adatfeldolgozáson és térképezésen, döntéstámogatáson, tervezésen át a megvalósításig.

Szintén bemutatkozik az 5-let Show műsorban a hannoveri Agritechnica kiállítás termékversenyén ezüstérmet kapott APS SYNFLOW WALKER cséplőszerkezet. A CLAAS 6000 és 5000 sorozatú modellekben megtalálható innováció új mércét állít a szalmarázóládás kombájnok elé cséplési és leválasztási teljesítmény terén. A teljesen új cséplőszerkezet tartalmaz egy 450 mm átmérőjű gyorsítódobot, egy tíz verőléces, 755 mm átmérőjű cséplődobot és egy 600 mm átmérőjű kiegészítő leválasztódobot az utóverő dob előtt. A cséplőszerkezet szélessége a 6000-es modelleknél 1700 mm, az 5000-es modelleknél 1420 mm. A nagyobb dobátmérők kisebb átfogási szögeket eredményeznek: 132° a cséplődobnál, illetve 116° a leválasztódobnál. Ez, a szinkronizált dobfordulatszámokkal együtt, egyenes vonalú, terményt kímélő és üzemanyag-takarékos terményáramot tesz lehetővé. A tényleges leválasztófelület 3,18, illetve 2,66 négyzetméter.

A minden terményfajtához és bármely betakarítási körülményhez történő gyors alkalmazkodást az biztosítja, hogy a dobok alatti cséplő-, illetve leválasztó kosarakat párhuzamosan és hidraulikusan lehet a CEBIS-ben állítani. Túlterhelés elleni védelem védi a rendszert az eltömődésektől. A cséplőkosár előtt egy hatásnövelő dörzslécet lehet a terményáramba behajtani. Ezzel a cséplés agresszivitását nagyon finoman szabályozhatjuk, például a toklászos árpa hatékony cséplésénél. A dörzsléc, mint ahogy a cséplőszerkezet minden más paraméterének vezérlése is, a CEMOS AUTOMATIC-ba van integrálva. Oldalról a cséplőkosár is hozzáférhető, így a cseréje egyszerűen elvégezhető. A percenként 160 és 920 közötti dobfordulattal az APS SYNFLOW WALKER minden csépelhető terményhez alkalmas.

Az 5-let Show újdonságai között kerül bemutatásra a Fendt 939 Vario hatodik generációs modellje. Az új sorozat szintén megjelent az Agritechnica kiállításon, ahol elnyerte a szakújságírók tetszését. A traktorcsalád legnagyobb modellje, a 942 Vario lett „Az Év Traktora” a nagytraktor kategóriában. Ennek a szériának a 390 LE-s modellje 2020 januárjában lesz látható az AgrárgépShow kiállításon. A traktorcsalád a teljesítményét tekintve a 296 és a 415 LE közötti tartományban mozog. Univerzális nagytraktorként számos módon használható a mindennapi termelésben. A tervezés során nehéz vontató-, illetve nagy teljesítményigényű TLT-munkavégzésre tervezték (pl. faaprítás), mindemellett a 900-as éppen úgy megfelel szállítási feladatokra is 60 km/h-s végsebessége révén. A kis önsúlya (11,7 t) és az integrált abroncsnyomás-szabályozó rendszere (VARIO GRIP) révén a széria gépei kis talajtaposás mellett nagy vontatási teljesítményt nyújtanak. A nagy teljesítménytartalékokra tervezett alacsony fordulatszám koncepció (FENDT ID) első ízben került a 900 szériába beépítésre.

Köszönhetően a moduláris felépítésének (hátsó emelőművel vagy anélkül, hátsó/mellső TLT-vel ill. anélkül, tolt üzemmóddal, ill. anélkül, nagyszámú hidraulika vezérlőszelepek, ill. függesztő- és vonóegységek révén) számos munkagép kiszolgálására alkalmas. A 900-as széria valamennyi típusa teljesen új fejlesztésű MAN hathengeres, 9 l-es motorral és VTG (változtatható geometriájú) turbófeltöltővel került felszerelésre. Az M3677-es motorolaj csereperiódusa először éri el a maximum 1000 üzemórát. Ez a motor és a TA-300 VARIO hajtómű együtt alkotja a VARIO DRIVE hajtásláncot. A szériában először van lehetőség arra is, hogy a különböző szoftverek és az adatkapcsolat révén a 900 VARIO valós időben szolgáltassa az üzemi paramétereit a külvilág felé.

Az 5 bemutatandó innováció közé tartozik a Manitou MLT 733 115 LSU teleszkópos rakodó is. Az új MLT 733 115 LSU rakodógép erőben, hatékonyságban felveszi a versenyt a nagyobb testvér MLT 737 130 PS rakodógéppel. A 400 kilogrammal kisebb teherbírás szinte csak jelképesnek mondható, a 2,5 köbméteres terménykanalat bőven elviszi ez a gép is. Sőt, 7 méteres magasságban nagyobbat is emel, mint az MLT 737. 116 LE motorteljesítménye elegendő termény vagy trágya rakodásához, fogyasztása ugyanakkor kedvezőbb a 130 LE-s motorhoz képest. Az MLT 733 115 LSU a régi szériák gépkezelői által kedvelt és jól bevált kézi kapcsolású, 4 előre/4 hátra fokozatú váltót kapta – egyedüliként a NewAg szériában. Strapabíró és üzembiztos, ezért volt annyira népszerű. A takarékos motor és az üzembiztos kézi váltó kedvező fenntartási költséget eredményez a gazdálkodóknak, egyben a NewAg szériára jellemző kényelem és kezelőbarát megoldások is hozzájárulnak a hatékonyabb munkavégzéshez.

Mostantól szinte minden Manitou által gyártott gép alapfelszereltségként rendelkezik a távoli felügyeleti lehetőséggel asztali számítógépen vagy mobil applikáción keresztül. Hálózatba kapcsolt gépek – így jellemzi a gyártó az Easy Manager telemetria szolgáltatását –, amelyek segítségével értékes, az üzemeltetéssel kapcsolatos információkhoz jut a tulajdonos. A valós időben továbbított adatoknak köszönhetően a gazdálkodók bármikor meg tudják nézni a gép helyzetét, üzemanyag-fogyasztását, valamint azonnal értesülhetnek arról, ha a gép elhagyja az általuk előzetesen megjelölt munkaterületet. Automatikus e-mail értesítést küld a rendszer, ha közeleg a kötelező szerviz ideje. A rakodógép „CAN” hálózatán keresztül a gép egyes részegységeinek paraméterei is láthatóvá válnak.

Az Easy Manager rendszeradatok kiértékelésével még hatékonyabb lesz a munkaszervezés, tovább csökkentve az üzemeltetési költségeket.

Az 5 újdonság egyike még a Horsch Pronto 6 DC RowControl elosztótoronnyal. Mostantól az átfedések és az ablakos vetés a múlté. Ezzel a megoldással vetőmagot, műtrágyát és mikrogranulátumot takaríthat meg. A sávok pontosan, átfedések nélkül vethetők, így a növények számára optimálisabb életteret tudunk biztosítani. A sorelzárás minden sorban bekapcsolható, ezért a nyomtávolságok és -szélességek minden kombinációja alkalmazható. A RowControl elosztótorony a kifinomult vetőmag- és légáramának köszönhetően képes az egyes sorokat elzárni anélkül, hogy a gép keresztirányú elosztását befolyásolná, hogy minden soron ugyanakkora mennyiség jusson ki.

Tekintse meg a fenti újdonságokat, találkozzon az AXIÁL szakembereivel személyesen 2020. január 22. és 25. között a HUNGEXPO D pavilonjában!

Összeállította: Borbély Zsanett marketingkommunikációs menedzser
Forrás és képek: CLAAS, Manitou, Fendt, Horsch, AXIÁL