fbpx

Első találkozás | Kubota M7172 Premium

Írta: Szerkesztőség - 2019 április 29.

Az M7001 generációról az új 7002‑es sorozatra történő váltással ránézésre nem sok változott a Kubota traktoroknál, műszakilag azonban annál több minden történt. Hígtrágya‑kijuttatás során volt lehetőségünk az első gyakorlati teszt elvégzése.

EGÉSZÉBEN MEGÚJULT: az új M7002 Premium traktorok előnye elsősorban az új terhelés alatt kapcsolható váltó, valamint a megváltozott motorteljesítmény

A teljesítmény alapján alsó középkategóriás traktorok bevezetése a Kubota számára kihívást jelent, mivel a piac nagyrészt telített, és a japán gyártóról a kompakt traktoroknál elért erős piaci pozíciója miatt egy kicsit ez a kép rögzült az ügyfélkörben. Plusz pontok műszaki előnyökkel szerezhetők vagy kompetens kereskedők révén, megbízható műszaki megoldásokkal és az ezek miatt elégedett ügyfelekkel. Ugyanakkor az európai traktorkereskedői elégedettségi felmérése (DSI index) szerint a Kubota a 2017. évi eredményekhez hasonlóan most is az élmezőnyben van, és 2018-ban a Fendt traktorokkal együtt áll az élen, ami azt mutatja, hogy a gyártó erősen elkötelezett a kereskedői felé, így letette az alapkövet piaci részesedésének további bővítéséhez. Ezt hangsúlyozzák azok a tervek, amelyek alapján 2020-ig mintegy 55 millió eurót fektetnek be egy európai kutató- és fejlesztő- (F&E) központba Franciaországban.

Megfelelő termék nélkül azonban még a legjobb kereskedők sem tudnak sikert elérni. Az M7001 sorozat néhány kezdeti nehézsége után a Kubota új lendületet vett a sorozat teljesen átalakított generációjával. Közben senkit ne tévesszen meg, hogy első pillantásra az új modellek megjelenésüket tekintve alig változtak valamit, mert a traktorokat műszakilag „tetőtől talpig” alapvetően átdolgozták és korszerűsítették.


MEGTERHELVE: az új tengelyeknek köszönhetően a megengedett össztömeg 11,5 t – és ez mindössze 6,5 t üres tömeg mellett. Ez több mint 5 t megengedett hasznos terhelést jelent – ami kiváló!

ÚJ MOTORJELLEMZŐK

Az eddigiekhez hasonlóan a Kubota az M7002 sorozatban továbbra is saját gyártmányú motorokat használ. A 6,1 literes, négyhengeres V6108-CR-TIEF4 motorról megoszlanak a vélemények. Vannak, akik a négyhengeres erőforráshoz képest viszonylag nagy hengerűrtartalma miatt a hasonló motorokhoz viszonyítva magas fogyasztási értékeket várnak, néhány M7001 típusú traktor tulajdonosa viszont alacsony fogyasztásról és a motor nagy erejéről számol be – a megbízhatósága mellett. Az igazság valószínűleg valahol a kettő között van, mert a V6108 traktor eredményei a teszt során eddig tényleg valamivel az átlagos fogyasztási érték alatt voltak. Az új motorjellemzőkkel a Kubota véglegesen száműzni kívánja a kritikus pontokat. De mi változott? Nos, először is a Kubota névleges fordulatszámot 2200 min-1 értékről 2100 min-1 fordulatszámra csökkentette. Ezenkívül a befecskendezéssel új nyomatékgörbét alakítottak ki, így a (32 Nm-rel megnövekedett) maximális forgatónyomatékot 1500 min-1 (korábban 1400 min-1) fordulatszámon éri el a motor; ehhez az értékhez egy kis nyomaték-plató tartozik. Mindkettőnek különösen a TLT munkák során alacsonyabb fordulatszám-tartományokat tesz lehetővé, ami üzemanyag-megtakarítást eredményez.

Műszakilag a négyhengeres motor az M7172 Prémium modellben egy töltőlevegő-hűtővel ellátott Wastegate turbófeltöltővel működik, ami névleges fordulatszámon 125 kW/170 LE teljesítményt ad. Fordulatszám-csökkenés esetén a teljesítmény a maximálisra emelkedik, 1900 min-1 fordulatszámnál 130 kW/175 LE értékig. A két kisebb modellel ellentétben a TLT-vel végzett, ill. a szállítási munkákhoz Boost teljesítménynövelő nem áll rendelkezésre az M7172 modell esetében.

Az 1500 min-1 fordulatszámon elért 711 Nm maximális forgatónyomatékkal és 33 százalékos forgatónyomaték-növekedéssel a motort a négyhengeres kategóriában bőséges erőt biztosít, a nagy hengerűrtartalomnak köszönhetően. Ugyanebben a teljesítménykategóriában a hathengeres motorok nagyobb forgatónyomatékot adnak át ugyan a főtengelynek, de általában laposabb nyomatékgörbével. 1800 min-1 fordulatszámtól 1100 min-1 fordulatszámig az M7172 Premium traktor forgatónyomaték-platót biztosít.

A Tier 4 final károsanyag-kibocsátási szabvány előírásainak már az M7001 sorozat elődjei is megfeleltek, így ezen a területen semmi nem történt a generációváltáskor. A dízel részecskeszűrő és a DOC továbbra is a motorháztető alatt helyezkedik el, az SCR katalizátor lent a kipufogócsőben található, és a külső hűtésű kipufogógáz-visszavezetés is a traktorban maradt. Az AdBlue-fogyasztás az üzemanyag-fogyasztáshoz viszonyítva körülbelül 4 százalék. A 330 l-es üzemanyagtartály mérete jó, a 38 l-es AdBlue tartályt csak minden harmadik tankoláskor kell újratölteni.

Műszaki adatok

motor: négyhengeres Kubota V6108-CRTIEF4; 6,1 l hengerűrtartalom; 125 kW/170 LE 2100 min-1 fordulatszámon; max. 130 kW/175 LE 1900 min-1 fordulatszámon; max. forgatónyomaték 711 Nm 1500 min-1 fordulatszámon; forgatónyomaték-növekedés 33%; Tier 4 final a következővel: EGR/DOC/DPF/SCR; üzemanyagtartály 330 l; AdBlue tartály 38 liter; olajcsere minden 500 üzemóra után

sebességváltó & TLT: ZF TPT 16,5 csoport 6 terhelés alatt kapcsolható fokozattal (30/15 fokozat), valamint mászófokozat (54/27 fokozat); szántóföldi és közúti mód, valamint Eco>Power szabályozás; 50 km/h 1900 min-1 fordulatszámon; 4 fokozatú hátsó TLT; opcionális 1000-es front TLT

hidraulikus emelőberendezés és hidraulika: hátsó emelőerő max. 9,4 t (III. kategória), elöl max. 3,5 tonna; 110 l/min Load Sensing; alapkivitelben 4 kétkörös hátsó hidraulikacsatlakozó (opcionális 5 plusz 1 front hidraulikacsatlakozó); a Premium esetében a vezérlés elektrohidraulikus

tömegek és méretek: 2,75 m tengelytáv; 9,2 m min. fordulókör; üres tömeg kb. 6300 kg; max. megengedett össztömeg: 11 500 kg

németországi listaár: 150 711 eurótól (M7172 Premium, 36 hónapos garanciával)

MODERN TERHELÉS ALATTI KAPCSOLÁS

A Kubota az új M7002-es modellt három különböző felszereltségű változatban kínálja: Standard, Premium és Premium KVT. Az utóbbi változat a fokozatmentes teljesítmény-elágazásos TMT 16 ZF sebességváltót használja, amit szoftverváltoztatásokkal a korábbi sorozatból vettek át. Több újdonság található viszont a Standard és a Premium változa tokban – itt az M7001 modellben használt négyszeres terhelés alatt kapcsolható ZF váltót lecserélték az öt csoporttal és hat terhelés alatt kapcsolható fokozattal rendelkező új ZF TPT 16 sebességváltóra. Ezt használja többek között a Deutz-Fahr és a McCormick is néhány sorozatban. A csoportok és a terhelés alatt kapcsolható fokozatok manuálisan és automatikusan egyaránt kapcsolhatók. Manuális üzemmódban a csoportokat és a terhelés alatt kapcsolható fokozatokat a multifunkciós karral lehet váltani, méghozzá úgy, hogy előretoljuk vagy hátrahúzzuk. A csoportváltáshoz oldalt egy aktiváló gombot is meg kell nyomni. Csoportváltáskor a sebességváltó szoftver itt is megkeresi a következő csoport megfelelő fokozatát (Speed Matching). Automatikus üzemmódban a csoportok és a terhelés alatt kapcsolható fokozatok váltása automatikusan történik, a kapcsolási időpontok egy Eco/Power funkció (Eco üzemmódban a maximális fordulatszám ráadásul 1800 min-1 fordulatszámra korlátozott) és a gázpedál helyzetének segítségével befolyásolhatók. Emellett a csoportok befagyaszthatók (szántóföldi üzemmód), ilyenkor a közúti üzemmóddal ellentétben csak a terhelés alatt kapcsolható fokozatok válthatók automatikusan. Összesen 30 előre- és 15 hátrameneti fokozat áll rendelkezésre, a Premium modellnél az alapkivitelhez tartozik egy mászófokozat is (54/27 fokozat; 450 m/h sebességtől). És még a terhelés alatt kapcsolható fokozatok esetében is beállíthatja a traktorvezető, hogy az automatika hol avatkozhat be és hol nem. A csoportváltás területén mindig három terhelés alatt kapcsolható fokozat található átfedésben, így a sebességváltó szoftver a kívánt terheléstől függően mindig ki tudja választani a megfelelő fokozatot. A TPT 16 legnagyobb sebessége a TMT 16 modellhez hasonlóan elméletileg 60 km/h. Ezáltal az 50 km/h végsebességet 1900 min-1 fordulatszámon éri el a traktor – ami lehetne valamivel kevesebb, de legalább pontosan a motor maximális teljesítményére esik. Akinek maximális sebességen nagyobb fordulatszámra van szüksége, annak a legmagasabb E6 fokozat mellett még az alacsonyabb áttételű E5 sebességfokozat is rendelkezésére áll – közel névleges fordulatszámon. Jónak találtuk a fokozatok logikus, betűkkel történő elnevezését (A-tól E-ig) a csoportok számára és számokkal (1-6) a terhelés alatt kapcsolható fokozatokhoz. Üröm az örömben: gázpedál feletti kapcsolási funkcióval az M7002 Premium modell még nem rendelkezik. A Kubota saját adatai szerint azonban ez a pont már szerepel a tervek között. Az irányváltó-kapcsolás irányítókarja, ami a kormánykerék bal oldalán található, rendelkezik ugyan semleges helyzettel, de integrált parkolófékkel nem. A multifunkciós karon, ahol a traktorvezető ugyancsak kezdeményezheti a menetirányváltást, szintén csak egy semleges gomb található.

Ami kiváló: ahogy már az M7001 elődjei esetében, alapkivitelben itt is négy hátsó TLT-fordulatszám (1000/ 1000E/540/540E) áll rendelkezésre, amik közül a megfelelő előre mechanikusan kiválasztható, és elektrohidraulikus kapcsolókarral be- és kikapcsolható. Felár ellenében a Kubota elöl is gondoskodik egy Zuidberg 1000-es TLT-ről.

A nagy hengerűrtartalmú négyhengeres traktorhoz új szoftvert illesztettek.

  1. Ezáltal csökken a névleges fordulatszám, a forgatónyomaték növekszik és az üzemanyag-fogyasztás csökken
  2. A komplex kipufogógáz-kezeléssel jelenleg a Tier 4 final követelményeinek felel meg a traktor – az 5. károsanyag-kibocsátási szint követelményeihez a motor hardver oldalon azonban már előkészített

  1. A 2,75 m tengelytávval az M7172 Premium majdnem olyan, mint egy hathengeres traktor
  2. Ez jó a vezetési komfort szempontjából és a nehéz hátsó függesztett munkagépekkel végzett munkák esetén

  1. Az új Dana első tengely és a megerősített ZF hátsó tengely 11,5 t megengedett össztömeget tesznek lehetővé – ez kiváló
  2. A frontfüggesztést a Zuidberg szállítja
  3. Az 55 fokos bekormányzási szögnek köszönhetően az M7172 egészen fordulékony

  1. Az irányváltó kapcsoláshoz jó lenne egy beépített parkolófék
  2. A hátsó TLT négy fordulatszáma mechanikusan előre kiválasztható
  3. A ZF TPT 16 5 csoportban 6-6 terhelés alatt kapcsolható fokozattal rendelkezik – plusz a mászófokozat
  4. A fokozatok és a terhelés alatt kapcsolható fokozatok manuálisan vagy automatikusan válthatók

  1. A vezetőfülke magas, de annál rövidebb. A körpanoráma kiváló, de néhány tárolórekesz hiányzik
  2. A vezetőfülke-rugózás esetében mechanikus és pneumatikus megoldás között választhatunk

MEGERŐSÍTETT ALVÁZ

Ránézésre az M7002 motorházteteje alatt inkább egy hathengeres motorra számítanánk – mert a 2,75 m-es tengelytávval a japánok tulajdonképpen a hengerszám alapján ebbe a kategóriába sorakoznak fel. 55 fokos maximális bekormányzási szög mellett a fordulékonyság sem teljesen a négyhengeresek szintjére jellemző, a gyári adatok szerinti 9,2 m külső fordulókörrel azonban az M7002 traktor szinte az összes hathengeres traktort megelőzi ebben a teljesítménykategóriában: a hátsó tengelyhez (ZF) és az első tengelyhez (Dana 745, lekapcsolható rugózással) egyaránt erősebb kialakításokat használtak, így a megengedett 10 tonnás össztömeget 11,5 tonnára lehetett növelni. Ezzel ugyan kis mértékben a jármű üres tömege is megemelkedett, de a több mint 4,5 t megengedett hasznos terhelhetőséggel már nem kell szégyenkezni a versenytársak előtt.

A hátsó tengelyre a korábbiakhoz hasonlóan maximum 38 coll méretű, 650-es kerekek illenek – ezt a pontot már az M7171 Premium KVT traktorral végzett gyorstesztünk során is kritizáltuk a traction 2016/1 számában. Ezen a téren ebben a teljesítménykategóriában a versenytársak kicsit nagyobb felfekvő felületet kínálnak. Pozitív viszont az, hogy az M7002 körülbelül 6,3 t üres tömege körülbelül 1 tonnával kevesebb, mint a legtöbb hathengeres traktoré ebben a teljesítmény- és hengerűrtartalom-kategóriában. A hasonló négyhengeres traktorok azonban általában könnyebbek, különösen a magas teljesítménytöbblettel és Boost teljesítménnyel rendelkezők.

VILÁGOS NÉGYOSZLOPOS VEZETŐFÜLKE

Az előző sorozatból átvett vezetőfülke a négyoszlopos építési módjának és a mélyen elhelyezkedő hátsó sárvédőknek köszönhetően nagyon jó körpanorámát biztosít, és nagyon világos. A jobb oldalon a nagy terminál miatt csak úgy lehet a traktorból kiszállni, ha az ülést egy kicsit jobbra fordítjuk. A vezetőfülke kidolgozottsága a teszttraktorunk esetében jó volt, akkor is, ha a Premium szintjét nem éri el. A Prémium felszereltségtől kezdődően a ±45 mm-es rugóúttal rendelkező vezetőfülke-rugózás az alapfelszereltség része, a vásárlók választhatnak egy mechanikus és egy pneumatikus változat között. A vezetőfülke tetőrészén egyébként nincsenek szellőzőnyílások. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy télen a szélvédőket mindig szabaddá lehet tenni, és így is lehet tartani.

Ami rossz: a korábbiakhoz hasonlóan még mindig csak egy légkondicionáló berendezés van, nincs klímaautomatika.

A TERMINÁL ÖNMAGÁÉRT BESZÉL

A kartámlába épített vezérlőpulton található a legtöbb funkció (kivéve a TLT előválasztó gomb és hasonlók). A gombok színes megkülönböztetése lehetne jobb – így a fordulatszámtartás, az összkerék, a differenciálzár és minden sebességváltóvezérlőelem narancssárga, ami megnehezíti az áttekintést. Ezenkívül a terminál kezelőgombjait csak nehezen lehet elérni.

Sokat dicsértük a nagy (12 coll képernyőátmérő), jól használható érintőképernyős terminált, de a traktor a kartámlába épített vezérlőpultról egy forgó potenciométerrel is vezérelhető. A képernyő fekete háttere ellenére az információk nagyon jól leolvashatók – az erős színkontrasztnak és a nagyméretű betűknek, piktogramoknak köszönhetően.

Ami kiváló: a főképernyő és a három passzív adatmegjelenítő mező gyorsan és könnyen mozgatható és átrendezhető a „Fogd és vidd” (drag & drop) funkció segítségével – a menüsor mezőire történő kattintás után megjelenik egy narancssárga rombusz, és a négy képernyőmező tetszőlegesen felhasználható anélkül, hogy számos menüponton végig kellene kattintgatnunk. A négy szabadon hozzárendelhető, gyors elérést biztosító gombbal gyorsan és közvetlenül eljuthatunk a kívánt menükbe.

Szintén jó, hogy a nagyobb memóriának köszönhetően a fordulást segítő automatika használatakor 20 szekvencia tárolható (programozása a Record vagy Step-by-Step üzemmódban, idő- és útarányosan szerkeszthető). Emellett egyedileg menthető traktorvezetői vagy eszközprofilok eltárolása is lehetséges – erre az M7001 esetében még nem volt lehetőség. Az ISOBUS és a Section Control egyaránt integrálva van a 7 collos K-monitor Pro 7”, valamint a 12 collos Pro-monitor K-12” típusú monitorba.

TOVÁBBI TUDNIVALÓK

A 110 l/min hidraulikateljesítmény ugyanúgy változatlan maradt, mint a kétkörös hidraulikacsatlakozók maximális száma (4 hátul alapfelszereltségként; opcionálisan 5 hátsó és egy front hidraulikacsatlakozó, valamint mellső függesztőszerkezet). A Premium változattól kezdve az elektrohidraulikus vezérlésű kivezetések standard kivitelnek számítanak. Az emelőerő (maximum 9,4 t hátul, 3,5 t elöl) is azonos az M7001 modellével.

Az M7002 sorozat három modellt foglal magában (130, 150 & 170 LE), és kialakítását tekintve három változatban kapható (Standard, Premium és Premium KVT).

Összegzés

Az M7002 sorozat egyértelmű továbbfejlesztése az M7001 traktoroknak. A motor sokkal jobb teljesítmény nyújt, és kevesebbet fogyaszt. Az új ZF TPT 16 valódi többletet jelent, és a mi teszttraktorunk esetében kifogástalanul váltott. A csoportok váltásakor csak rövid terhelési megszakításokat tapasztaltunk. Dicséretet érdemel a nagyon könnyen leolvasható K-monitor magától értetődő működése. Kritikát az 50 km/h sebesség mellett tapasztalható magas szállítási fordulatszám és a fék hiányzó tengelykapcsoló funkciója kapott.

+modern, terhelés alatt kapcsolható sebességváltó

+jó motor-sebességváltó összehangolás

+magától értetődő terminálüzemeltetés

+nagyon jó vezetési komfort

+négyszeres hátsó TLT

+alacsony ürestömeg; nagy hasznos terhelhetőség–nincs fék-tengelykapcsoló–meglehetősen nagy a fordulatszám 50 km/h sebesség esetén

 

  1. A kartámaszba épített vezérlőpult lehetne jobban tagolt és kicsit ergonomikusabban kialakított
  2. A műszerfalon a motor és a sebességváltó paraméterei láthatók
  3. A forgatható és nyomógombokkal ugyanúgy elérhetők és megváltoztathatók a K-monitor paraméterei…

  1. …mint az érintőképernyőn, ami 7 vagy 12 coll méretben választható – és nagyon jól leolvasható
  2. A menetirányító karon szabályozható a sebességváltó, az irányváltó kapcsolás, a hátsó hidraulikus emelőberendezés és a két hátsó hidraulikacsatlakozás

Matthias Mumme

CÍMKÉK kubotaTLTtraktor