fbpx

Az év traktora 2020

Írta: Szerkesztőség - 2019 augusztus 22.

„Az év traktora” díj (Tractor of the Year Award) idén egészen összhangban áll a közelgő Agritechnica kiállítással. A részvétel feltételei miatt azonban a kiállított csúcskategóriás traktorok közül nem mind vesz részt a versenyben. Az indulók összetétele azonban nagyon érdekes…

A Stage V károsanyag-kibocsátási szint előírásaira tekintettel a traktorgyártóknak meg kellett és meg kell újítaniuk a modellsorozataikat. Néhányan ezt egyben nagyobb modellváltásokra használják ki, míg mások kisebb módosításokat végeznek. Az újdonságok jelenlegi áradatát még az a tény is bővíti, hogy időközben egyik-másik csúcstermék egy kicsit megöregedett, ezért nagy generációváltás előtt áll – lásd a Fendt 900 Vario típust. S bár aligha nevezhetjük az elődöket elavultnak, a technológiák terén azonban a vezető pozíció megtartása egyre nagyobb energiát igényel a gyártóktól, hogy egy lépéssel mindig a konkurencia előtt járjanak.

FINN ERŐ: a Valtra N 154e Versu a fő kategóriában négy versenytárssal mérkőzik meg

Ebben az évben 11 gyártó versenyez 14 különböző traktorral három kategóriában – ezek közül választja ki a 24 országból érkezett 25 mezőgazdasági szerkesztőből álló zsűri a döntősöket, majd kategóriánként egy győztest a szántóföldi gyakorlati tesztek befejezése után.

Idén először bővül a díj a „Best of Sustainable” (A legjobb fenntarthatóság) kategóriával, ami az új, korszerű technológiákat díjazza, ilyenek például az alternatív meghajtók, az önvezető eszközök vagy az okos különleges gazdálkodási funkciók. Nem utolsósorban most is, mint mindig, kiosztják a „Legjobb dizájn” (Best of Design) díjat is, amelyért minden pályázó versenyez, függetlenül attól, hogy melyik kategóriába tartozik. Minden pályázó esetében érvényes: a traktoroknak legkésőbb 2019 decemberéig kereskedelmi forgalomba kell kerülniük – ezért prototípusok továbbra sem indulhatnak a versenyben.

A JELÖLTEK:

Az idei résztvevők a következő három főkategóriára oszlanak:

AZ ÉV TRAKTORA (TRACTOR OF THE YEAR):

Case IH Magnum 380 CVXDrive, Claas Axion 960 Terra Trac, Fendt 942 Vario, McCormick T7.624 VT-Drive, Valtra N154e Versu

A LEGSOKOLDALÚBB TRAKTOR (BEST UTILITY):

(Legfeljebb négyhengeres univerzális traktorok): Fendt 314 Vario Profi Plus, John Deere 6120M, Kubota M4072, Massey Ferguson 3709 Alpine, New Holland T5.140 DynamicCommand, Steyr 4130 Expert CVT, Valtra A114 HiTech4

A LEGJOBB SPECIALIZÁCIÓ (BEST OF SPECIALIZED):

(Speciális traktorok): Carraro V 75, New Holland T4.110N, Same Frutteto 100 Active Steer

Lapzártánk határideje után véglegesítik a döntős jelöltek listáját, mielőtt szeptember elején megkezdik az első teszteket a traktorokkal a szántóföldön. A díjkiosztóra novemberben, a következő Agritechnica kiállításon kerül sor.

Matthias Mumme

 

 

CÍMKÉK agritechnica