fbpx

VISSZATÉRÉS feketében

Írta: Szerkesztőség - 2018 október 27.

Nagyon rég volt, amikor valamelyik kombájngyártó utoljára teljesen új sorozatot fejlesztett és ezt piacra dobta. Ennek megfelelően a rotoros Ideal kombájnokat nagy izgalommal várták – a potenciális ügyfelek és a versenytársak. Most végre itt vannak, titkolózás nélkül, ugyanúgy a Fendt és a Massey Ferguson forgalmazói számára is. A 2018‑ban használt modellek még null‑szériás gépek voltak, a bemutatók mellett az is feladatuk volt, hogy az utolsó simításokhoz tapasztalatokat, ill. az érzékelőkkel vezérelt, iPad segítségével irányított – a 2018‑as gépekre még nem installált (de 2019‑ben szállítható) – Ideal Harvest automata gépbeállításhoz adatokat gyűjtsenek. Az Ideal kombájn már az árlistában is megtalálható – vagyis a következő idényre kapható.

3 TÍPUS, 3 OSZTÁLY

KEVÉS KARBANTARTÁST IGÉNYEL

HOSSZÚ ROTOROK

Műszaki adatok

tisztítás: 2 visszavezető lemez osztott adagolóval; 3 dupla turbina-ventilátor; felső és alsó rosta, valamint köztes lemez; teljes rostafelület 5,40 m2; a kicsépeletlen kalászok a hátsó visszavezető lemezen kerülnek vissza magtartály: 17 100 l; ürítési ráta 210 l/sec (Streamer 210-kivitel)

motor és meghajtás: MAN D3876; 15,2 l hengerűrtartalom; 483 kW/647 LE maximális teljesítmény; 2 fokozatú hidrosztatikus hajtás fordulatszám-szabályozással és CVT üzemmód, 40 km/h

németországi listaár: 576 560 euró (adapter nélkül)

  1. Karbantartás szempontjából az Ideal összességében kedvező kialakítású, a hűtőrész teljesen burkolt, és a reverzibilis ventilátornak köszönhetően messzemenően karbantartásmentes
  2. A nagy üzemanyagtartály egészen hátul helyezkedik el
  3. Pillantás a hajtásláncra, a ferdefelhordóra (fent) és a csépeletlen kalászokat rövid úton visszavezető részre (lent jobbra)
  4. A felhordóban hozam- és nedvességmérő található, balra felette a zárt hűtőrendszer látható

A rotorok hosszúságának és a Helix ujjak kialakításának köszönhetően a cséplés nagyon kíméletesen történik – tehát kevés a törött szem, rotoros kombájnhoz képest jó vagy nagyon jó a szalma minősége és alacsony az üzem‑anyag-fogyasztás.

A dobkosarak a verőléces cséplőegység és a rotorujjakkal ellátott szegmens alatt, hagyományos módon, mindkét oldalra (cséplődobok), ill. hátra húzva (le‑választó dobok) cserélhetők ki. Az eltérő cséplési körülményeket figyelembe véve különböző dobkosarak kaphatók: gabona dobkosár, kukorica dobkosár, valamint egy köracél dobkosár, ezenkívül rendelkezésre áll egy speciális ujjas dobkosár és egy kukorica dobkosár a leválasztórészhez.

  1. Pillantás a hajtószíjra, ami a ferdefelhordó hajtásának tengelyére vezet
  2. Az elülső dobkosarak elektromosan állíthatók, a gabona dobkosár helyenként zárt (a toklászoló lemezek helyett)
  3. A leválasztó kosarak nem állíthatóak, a csere hátulról történik (cséplőkosár: a csere oldalról történik)
  4. Pillantás az elülső visszavezető lemezre, kúpos összevezetéssel a középső négy felsőrostaszegmensre

A munkánk során a szalma minősége jó volt, a szalma lazán feküdt a renden, kis törekaránnyal

OSZTOTT TISZTÍTÁS

Alatta, ill. mögötte egy felső és egy alsó rostával dolgozik az Ideal kombájn, szellőztetéssel, két lépcsőben (110 és 86 mm). A 2,21 m hosszúságú felső rosta a leghosszabb a piacon, a teljes rostafelület 5,40 m2, ez szintén élen jár a 9/10 kategóriában. A magtisztító be‑rendezés kb. 15°‑os keresztirányú lejtésig tud megfelelően dolgozni – akinek ez nem elegendő, az ParaLevel dőlés‑szög-kompenzációval is megvásárolhatja az Ideal kombájnt. Erről azonban a későbbiekben még lesz szó. A légáramot egyébként három hidraulikus hajtású turbina biztosítja, az újracséplésre szánt anyag rövid úton a felső rostára kerül vissza, és ott a gép bal oldala felől lapátok terítik szét. A vezetőfülkében a terminálon található egy kijelző, ami az újracséplésre kerülő anyag mennyiségét mutatja.

REKORDOK A MAGTARTÁLYBA GYŰJTÉSKOR ÉS A KIÜRÍTÉSKOR

A térfogat azonban csak az egyik része a rendszernek, hiszen amit begyűjtenek, azt a lehető leggyorsabban ki is kell üríteni. Ám itt is találunk rekordot: szinte hihetetlen, de 210 l/sec sebességgel kevesebb mint 90 másodperc alatt kiüríti a kombájn a 17 100 l magot; a ParaLevel esetében a kisebb tartálytérfogat miatt 140 l/sec sebességgel hasonló idő alatt ürül ki a kombájn tartálya. Ürítéskor menet közben tényleg nagyon figyelni kellett – mert a magas ürítési ráta miatt a pótkocsin gyorsan túlfolyhat a széleken a gabona, ha egyes részeket a végén akarunk feltölteni, vagy nem reagálunk elég gyorsan. Ugyanakkor az ürítési rátát is lehet a terminálban lefelé korrigálni, ami a magtartályban a csigák védőburkolatán keresztül vezérelhető. Ami nagyon jó: a be‑ és kifordítás, valamint az ürítés indítása és megállítása külön kézmozdulat nélkül, a multifunkciós karon elhelyezkedő egyetlen görgő‑vel irányítható. Ráadásul egy hidraulikus magpergést gátló csappantyúnak köszönhetően csak rövid ideig pereg pár szem a leállítás után. Az Ideal 9T eseté‑ben standard a 9,15 m hosszú tartályürítő cső, opcionálisan ugyanez összecsuk‑ható változatban is kapható – hosszabb csövek is várhatók még a kínálatban.

  1. A Streamer 210 változat 210 l/sec, óriási ürítési teljesítménnyel rendelkezik!
  2. A magtartály mérete is rekordgyanús: 17 100 l. A Streamer140 változatban (pl. a ParaLevel gépekhez) 140 l/sec és 12 500 l értékek tartoznak
  3. Az elektromosan állítható terelőlemezek és a radiális szalmaterítő felár ellenében kapható
  4. A 8-soros, 112 késsel rendelkező szecskázó is csak opcionálisan rendelhető – a standard változat 56 késes
  5. Pillantás a lineáris motorra, amelynek segítségével a szecskázó elektromosan előre vagy hátra fordítható, és a radiális szalmaterítő hidraulikamotorjára
  6. Természetesen pelyvaterítők is ugyanúgy rendelhetők. A kifolyás iránya manuálisan (opcionálisan elektromosan) állítható

A szántóföldi munkák során 12,20 m vágásszélességnél jól csatlakoztunk a következő sorhoz

8-SOROS SZECSKÁZÓ

A terelőlemezek sajnos csak felár el‑lenében állíthatók elektromosan, a beállítási kinematikát egy műanyag burkolat védi a szennyeződéstől és a nedvességtől. Oldalt emellett igény esetén hidraulikus hajtású, radiális szalmaterítő helyezhető el, ami az apróra vágott szalmát biztosan elteríti 12,20 m vágási szélességben. Ehhez természetesen vannak az árlistában hidraulikusan hajtott szalmaterítők is, amelyeknél a kifolyó‑nyílás és a fordulatszám a vezetőfülkéből állítható.

NAGY GUMIHEVEDEREK

A talajkövetést és a rugózást hárompontos lengő kinematika biztosítja. Az elülső terelőgörgő és a gumiheveder nagy feszítőhengere egy hosszú himbán található, ami a hátsó végén egy csillapító hidraulikus hengerrel össze van kötve a hátsó himbával – amin a hátsó terelőgörgő, valamint a középső és a legkisebb himba található a két köztes görgő‑párral. Tehát egy Bogie‑in‑Bogie (forgóváz a forgóvázban) típusú kinematikáról van szó – ahogy ezt hasonló formában a 900 Vario MT gumihevederes traktorról már ismerjük. A többletnyomást összenyomódáskor akkumulátorok veszik fel. És még valami: a rugózásnak köszönhetően opcionális 40 km/h engedély is kérhető – alapkivitelben 30 km/h engedélyezett. És ha már itt tartunk: alapkivitelben az AGCO az Ideal kombájnt elektromosan (még menet közben is) kapcsolható 2 fokozatú, saját gyártmányú sebességváltóval szereli fel, ami 1‑es fokozatban 15 km/h sebességig, 2‑es fokozatban 40 km/h sebességig gyorsít. Egy korszerű megoldás: a közúti haladáshoz a motorsebességváltó-szoftver az úgynevezett CVT módba kapcsol át. Azaz a motorfordulatszám ilyenkor automatikusan alkalmazkodik az igényekhez, az elektronikus kézi gázt tehát vissza lehet állítani a leghátsó helyzetbe. Opcionálisan rendelkezésre áll egy összkerékhajtású tengely, de záróhatás nélkül.

KESKENY:  760 mm-es gumihevederekkel az Ideal 9T 3,49 m alatt marad, 660 mm-es hevederekkel: 3,30 m. És még valami: opcionálisan 40 km/h a sebesség (alapkivitelben 30 km/h)

  1. A vezetőfülke helykihasználtsága nagyon jó, és ráadásul a kabin nagyon csendes. A keskeny A-oszlopnak köszönhetően kiváló a rálátás az adapterre
  2. A Fendt standard kartámasza nagyon jól áttekinthető
  3. Ehhez jön egy kis teljesítménymonitor veszteségkijelzéssel és a magtartályra vonatkozó súlykijelzéssel (ami kiegészítésképpen két töltöttségi szintet érzékelő szenzorral is rendelkezik)
  4. A 10,4 coll méretű érintőképernyős terminál menüpontjai szinte teljesen egyértelműek, és a képernyő egyedi módon összeállítható. Opcionálisan természetesen telemetria is rendelhető

A háttérvilágítással ellátott két keresztirányú kapcsolófelülettel rendelkező ergonomikus Joystick jól érthetően tagolt

SUPERFLOW 12,20 MÉTERIG

  1. A vágóasztal-kínálat jelenleg 12,22 m szélességnél végződik, a vágóasztal felismerése RFID chip segítségével történik. De: szerintünk jó lenne, ha hamarosan Draper és flexibilis vágóasztalok is lennének saját gyártmányú változatban. Az emelőszerkezet hengerei 6,5 t kiemelésére képese
  2. A SuperFlow mechanikus hajtású, megnövelt méretű csigával rendelkezik
  3. A ferde felhajtóban három egymáshoz képest eltolt láncos keresztléces sor és elöl egy zárt dob dolgozik
  4. Az opcionális vágószögállítást biztosító hidraulikahengerek lent találhatók. Kijelző csak digitális formában áll rendelkezésre a terminálon

A 15,4 literes, hathengeres MAN motor teljesítménye maximum 483 kW/647 LE. Közúti közlekedésre egy „CVT” mód fordulatszám áll rendelkezésre, fordulatszám-szabályozással

A ferdefelhordó háromláncos keresztléces berendezéssel és hidraulikus keresztirányú kompenzációval dolgozik. Emellett vágószögállítás is rendelkezésre áll, igény szerint hidraulikusan is. Sajnos ehhez nincsen kijelző a felvevő le‑mezen, hanem csak a terminálon – adott esetben először át kell kapcsolni a meg‑felelő menübe.

NAGY ÉS CSENDES VEZETŐFÜLKE

MUNKAVÉGZÉS A GYAKORLATBAN

KESKENY: 760 mm-es gumihevederekkel az Ideal 9T 3,49 m alatt marad, 660 mm-es hevederekkel: 3,30 m. És még valami: opcionálisan 40 km/h a sebesség (alapkivitelben 30 km/h)

  1. A T-változatok nagy járószerkezetei egy nagy hajtókerékkel és két nagy terelőgörgővel rendelkeznek, puha (de az AGCO szerint mégis nagyon tartós) dörzsbetéttel
  2. Három olyan forgáspont van, amelyeken keresztül az elülső terelőgörgő az elülső/felső himbán keresztül…
  3. …valamint a két középső terelőgörgő egy saját kis himbával…
  4. … és a hátsó terelőgörgő egy Bogie-in-Bogie (forgóváz a forgóvázban) típusú himbakinematikával és hidraulikus lengéscsillapítóval alkalmazkodik a talajegyenetlenségekhez

Felár ellenében az AGCO egy állítható összkerékhajtású tengelyt kínál automatikus összkerékhajtással. Az első tengely kerekes és gumihevederes gépeknél is szériakivitelben zárható

Összegzés

+nagy felfekvőfelület gumihevederekkel
+nagyon nagy magtartály
+rendkívül magas és szabályozható ürítési ráta
+nagyon nagy üzemanyagtartály
+nagy, csendes vezetőfülke +nagyon egyszerű kezelés
+3,49 m külső szélesség, 760 mm-es hevederekkel
+alacsony karbantartási igény

–gyárilag kis vágóasztal-választék
–a gumihevederek és a kerekek nem cserélhetők ki egymással, nagy tömeg

Matthias Mumme